2016. január 17., vasárnap

Advent után

Decemberben Edit, Juli és a férjem unszolására túlléptem a saját árnyékomon, és bementem egy kis beszélgetésre a FEM3 Caféba. (A lehetőséget ezúton is nagyon köszönöm Editnek! :) )
Én már azt is sikernek könyveltem el, hogy el tudtam mondani két viszonylag értelmes mondatot, azt meg hogy néhány nap múlva felhívtak, hogy szeretnének januárban újra meghívni, szinte értelmezni sem tudtam :D
Így esett, hogy az évet egy újabb tévés szerepléssel indítottam. A téma "Az adventi díszek újraértelmezése az ünnep után, tavaszra hangolva" volt. Nektek itt most megvallom, hogy ezt én kissé korainak éreztem, ráadásul nem is valami testhez álló a feladat, hiszen se dekoratőr, se virágkötő nem vagyok ugye. Megpróbáltam magam azzal nyugtatni, hogy ha egy profit szerettek volna, akkor nem engem hívnak, tehát remélem, elég lesz a háziasszonyos ügyetlenkedésem is :D
Átértelmeztem hát a saját és a nővérem asztali díszét, a saját kopogtatónkat, és egy kedves ismerősöm, Anna hagyományos koszorúját.
Íme, néhány részlet:



Ha kíváncsi vagy rá, hogy pontosan mit csináltam velük, és milyenek lettek, azt olvasd el a NőiCsizma blogon! :)

Ha pedig megnéznéd a beszélgetést, akkor kattints IDE.